Forrás: Anne Theriault cikke, itt: http://www.washingtonpost.com/news/parenting/wp/2015/02/13/its-never-too-early-to-teach-children-about-consent-and-boundaries/

Van egy tévhit, miszerint a testi önrendelkezésről és a beleegyezésről ráérünk akkor beszélgetni, amikor majd a szexuális felvilágosításhoz jutunk, de ez tévedés, az már túl késő. Természetesen a gyerek életkorának és értelmi szintjének megfelelően kell a témához közelíteni, de már kisgyerekkorban.

A szülők ebben a témában is a gyerek követendő példái. Kicsi korban is tisztelhetjük a személyiségüket, egyéniségüket. Adjunk nekik választási lehetőséget egyszerű dolgokban, pl. választhassa ki a gyerek, melyik pizsamában vagy hálóingben szeretne aludni.

Az is fontos, hogy tiszteletben tartjuk-e a társunkat és egymás testét. Ha a gyerekek azt látják, hogy szüleik üvöltöznek egymással, vagy megütik egymást, az azt az üzenetet közvetíti feléjük, hogy erőszakkal elérhetjük, amit akarunk, vagy hogy így kell a másikkal kommunikálni. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetünk dühösek a másikra, de amikor a gyerekünk is látja-hallja, ami történik, nagyon fontos, milyen módon kezeljük a konfliktust. Mutassunk tiszteletet a másik ember érzései, gondolatai, teste iránt.

A gyerekek testével kapcsolatban azt tanítsuk meg, hogy az hozzájuk tartozik, az övék. Joguk van nemet mondani, ha nem szeretnének valakinek puszit adni vagy megölelni. Ha nem esik jól nekik a csikizés, és ezt jelzik, akkor a másiknak azonnal abban kell(ene) hagynia. Sok szülő felszólítja a gyerekét, hogy adjon jóéjt-puszit a papának, pedig ebben is adhatunk választási lehetőséget: adhat egy ötöst, dobhat puszit, megölelheti, vagy meg is puszilhatja, amelyik neki megfelel.

Testi biztonság: teljes természetességgel kellene erről beszélnünk a gyerekeinkkel, kb. így: "Vannak olyan testrészeink, amelyeket nem mutogatunk, megtartunk magunknak, hogy biztonságban legyenek. Ezek azok, amelyeket a fürdőruhánk takar." Azt is mondjuk el, hogy a gyerekek sokszor a felnőttek segítségére szorulnak ezekkel a testrészekkel kapcsolatban, pl. nem tudnak egyedül tisztálkodni, megfürödni. Az rendben van, ha a szülő, egy orvos vagy bébiszitter megérinti ezeket a testrészeket, hogy segítsen. Ezt egészítsük ki azzal, hogy a tisztogatás és a vizsgálat mindig gyors, és az ilyesfajta érintéseket soha nem kell titokban tartani.

A kíváncsiság és a felfedezőkedv teljesen természetes. Érdemes azt a fő szabályt lefektetni, hogy tőlünk, szülőktől BÁRMIT lehet kérdezni. A kérdésekre pedig igyekezzünk tényleges választ adni. Nagyon lényeges azt átadni, hogy a saját testükkel kapcsolatban jogukban áll döntéseket hozni. Ez azt is jelenti, hogy nem kellene más gyerek intim területeit nézegetnie vagy megérintenie.

Ha a gyereket érdekli, miért úgy néz ki egy testrésze, ahogy, vagy miért nem hasonlít valaki máséra, keressünk anatómiai ábrákat vagy könyveket, amelyek a szexről szólnak gyerekeknek, és nézzük meg együtt a képeket. Magyarázzuk el, hogy a fiú/lánytestvérük vagy barátjuk testrészei nem azt a célt szolgálják, hogy a kíváncsiságát kielégítsék, de teljesen természetes, hogy érdekli őt a téma, és hozzánk bármikor fordulhat a kérdéseivel.

Használjuk a rendes nevét! A kitalált nevek használata zavarba ejtő, és azt az üzenetet hordozza, hogy ezeket a testrészeinket szégyellni kell. De az ennél is nagyobb gond, ha gyermekünk a megfelelő kifejezés híján nem tud segítséget kérni, ha bajba kerül.

A szexualitásról nem egyszer beszélgetünk a gyerekkel, és aztán kész. Maradjon nyitott köztünk a párbeszéd, amely az évek múlásával alakulni fog. Ne essünk zavarba a kérdésektől, és ne éreztessük azt a gyerekkel, hogy ezt nem kellett volna megkérdeznie, még akkor sem, ha a téma számunkra ijesztő vagy vad. A gyerekek fel merik tenni azokat a kérdéseket, amikhez nekünk nincs merszünk, ezért legyünk hálásak minden egyes kérdésért.

Ezek a témakörök és beszélgetések, például a nem megfelelő fajta testi érintésekről, ijesztőek is lehetnek a gyerekek számára, ezért fontos, hogy megerősítsük bennük azt, hogy az érintés csodálatos dolog lehet, ha olyasvalakitől jön, akit ismerünk és szeretünk. Nem akarjuk, hogy úgy nőjenek fel, hogy minden testi érintéstől félnek, hiszen az egészséges érzelmi fejlődéshez sok érintésre van szükség.

Beszélgessünk arról is a gyerekünkkel, hogy milyen érintéseket szeret. Lehet, hogy anya ölelését vagy a haja fésülgetését. Hátvakarászást, tenyérbe csapást, vagy mesehallgatás közben nagypapa ölébe kucorodni. Mondjuk el ehhez kapcsolódóan, hogy még ha általában jól esik is egy bizonyos érintés, ha éppen mégsem, akkor joguk van azt mondani, hogy köszönöm nem, vagy most nem. Hiszen az ő testük, az ő döntésük.

Találtam egy szuper cikket, Kasey Edwards írta, íme: http://www.dailylife.com.au/dl-people/dl-entertainment/my-daughter-is-fat-isnt-it-my-job-to-tell-her-20150216-13fy86.html

Összefoglalva a lényege: sok szülő úgy érzi, az ő feladata szembesíteni a gyerekét azzal, hogy kövér. Kasey szerint erre semmi szükség: a gyerek már tudja. Nélkülünk is. Megkapja az iskolában a beszólogatóktól, az egészségügyben dolgozóktól, a kedves rokonoktól, akik pofákat vágnak, amikor még egy szelet sütit vesz, a nagymamától, aki ki is mondja, hogy milyen nagy lett mostanában... Valamint nyilván néz tévét, lapozgat újságot, lát filmeket és az idegenek tekintetét, amikor az utcán eszik.

Több mint valószínű, hogy sokkal keményebben ítéli meg saját magát, mint bárki más.

Amire viszont a gyereknek a szüleitől igazán szüksége van, az a feltétel nélküli szeretet. Különös tekintettel az apára, aki az első férfi az életében, aki szereti. Későbbi életében hasonló bánásmódot fog keresni a párkapcsolataiban is, mint amit tőle kapott.

Ha azt mondod a gyerekednek, hogy fogynia kellene, azt ő úgy fordítja le magában, hogy ha vékonyabb lenne, jobban szeretnéd. Vagyis akkor fogod szeretni, ha nem olyan lesz, mint most.

De az otthon legyen biztonságos menedék, ahol azt érezheti, hogy szeretik, megbecsülik, tisztelik - mindegy, hogy néz ki!

Idéz egy orvost, aki szerint kifejezetten káros a testsúlyról beszélgetni a gyerekünkkel, semmi jó nem származik belőle. Ha a súlyra fókuszálunk, abból nem következik fogyás, sőt, inkább az ellenkezője. Olyat várunk el egy gyerektől, amire a felnőttek 95%-a nem képes: hogy veszítsen a súlyából, és tartsa is meg. A testsúly helyett érdemesebb szokásokról, viselkedésekről beszélgetni. Arról, hogy mik az egészséges ételek. Beszélgessünk a mozgásról, de ne úgy, mint a fogyás eszközéről, hanem mint kikapcsolódás, szórakozás. Találjuk meg a gyerekünkkel együtt, mi az a mozgásforma, amit élvez. Ne a fogyás lebegjen a gyerek szeme előtt célként, hanem az egészséges táplálkozás, az aktív élet, mert ezekben sokkal könnyebben érezheti sikeresnek magát.

Röviden összefoglalom ezt a cikket, mert nagyon szimpatikus és praktikus. Egy apa írta.

http://happilyevermom.com/2014/12/15/coming-home-from-work-exhausted/

A kiindulópont az a helyzet, amikor estefelé az apa hazaér a családjához, és szeretne végre lazítani, mondjuk közhelyesen meginni egy sört a tévé előtt a kanapén. És morogni kezd, ha a felesége megkéri, hogy ugyan segítsen már a vacsorakészítésben, a gyerekek meg ugrálnak a fején, és azt akarják, hogy rájuk figyeljen.

Ilyenkor az alábbi gondolatok segítenek neki:

1. A pihenés ideje akkor jön el, amikor a gyerekek már alszanak. Amikor hazaér a munkából, akkor pont azt láthatja, hogy miért, kikért is dolgozott egész nap: a családjáért.

2. A felesége valójában keményebben dolgozik egész nap, mint ő, ráadásul neki nem jár az egyórás ebédszünet, a szép fizetés és az előrelépési lehetőség. Sőt, nincs főnöke, aki köszönetet mondjon neki a munkájáért, vagy megdicsérje - ezért ezt a férjnek kell megtennie.

3. A gyerekek is egész nap dolgoznak - az ő munkájuk egyelőre a játék, de ez testileg és pszichésen is fárasztó. Az óvoda is lefárasztja őket, meg az is, hogy a saját heves érzelmeikkel megbirkózzanak, és így tovább. És jár nekik az apukájuk figyelme, amikor végre este vele is találkoznak.

És a tanácsai: Ne feledd, hogy a nap legrázósabb időszakában érsz haza! Mindenki fáradt: a dolgozó férj is, a feleség is, a gyerekek is, és mindenki másra vágyik.

1. Legyünk türelmesek, és fogadjuk el, hogy mindenki fáradt az egész napos munkától.

2. Fejezzük ki egyértelműen, mit szeretnénk: segítséget a vacsorakészítésben (anya), vagy tíz perc nyugalmat a kanapén ülve (apa), vagy egy gyors mesét, közös játékot (gyerekek).

3. Szeressük egymást, és legyünk elnézőek, ha a másik mogorva, fáradt stb., és inkább öleljük meg egymást.

Mindezzel azt tanítjuk/modellezzük a gyerekeinknek, hogy lehetünk fáradtak, zsémbesek, feszültek stb., az a nem mindegy, hogy ezeket az érzéseket hogyan kezeljük.